Az Uniqa Biztosító Zrt. nyerte az állami hivatali autók casco biztosítsára kiírt közbeszerzést, nettó 2 milliárd 729 millió forint keretösszeg erejéig. A Nemzeti Bélyegmúzeum Kft. vagyonbiztosítását pedig 267 millió forintért vállalta - derül ki a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság által az uniós közbeszerzési közlönyben közzétett beszámolóból.
A hivatali járművek száma 2 302, ebből 2 180 a személygépkocsi, de szerepel a listán 1 autóbusz, 111 tehergépkocsi, és 10 félpótkocsi is.
Az Uniqa Biztosító Zrt.-vel október 25-én kötött szerződést az ajánlatkérő.
Indult még a közbeszerzésen a Generali Biztosító Zrt. és a Groupama Biztosító Zrt. is.
A Nemzeti Bélyegmúzeum Kft. által kiírt vagyonbiztosítási tender eredménye szintén az uniós közbeszerzési közlönyben jelent meg. A biztosított műtárgyak értéke 41,8 milliárd forint, míg a műtárgyak szállítására szóló szállítmánybiztosítási fedezet 30 millió forint, káronként és évente.
Ezt a közbeszerzést - egyedüli ajánlattevőként - szintén az Uniqa Biztosító Zrt. nyerte meg 267 millió forinttal.
A Napi.hu egy napja írt arról - a 24.hu alapján - hogy az állam úgy döntött, megvásárol 42 milliárd forintért egy bélyeggyűjteményt a tulajdonában álló Magyar Postától. Elvileg ez lehet a béremelés fedezete a cégnél, de ennek egyelőre nincs nyoma.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap