Az Árkád 1 tulajdonosa egy startup-zónát fog kialakítani a bevásárlóközpontban, ahol elsősorban kezdő magyar - ruházati termékeket kínáló - üzletek jelennek meg. Az új boltok szeptemberben nyílnak, amikorra az Árkád 1 strukturálisan és esztétikailag teljesen megújul - írta közleményében az ECE Budapest Kft.
Az újonnan kialakítandó startup-zónában négy 72 négyzetméteres és egy nagyobb, 105 négyzetméteres üzletet alakítanak ki. A vállalkozások kiválasztásnál alapvető szempont, hogy új, hazai cégek legyenek, amelyek hozzáadott értékeket képviselve egyedivé teszik az új üzleteket. Olyan kiskereskedőket várnak tehát, akik nem működtetnek hálózatot, és az Árkádban kialakítandó üzletük mellett maximum egy bolttal rendelkeznek - írta az ECE.
Magyarország köztudomásúan az infokommunikációs és technológiai startupok világában élenjárónak számít Európában is, hiszen számos innovatív szoftverfejlesztéssel, mobilalkalmazással foglalkozó tehetséges szakember kerül ki hazánkból. Azonban a forráshiány és a hitelszűke mindig jelentős problémaként merül fel, ezért ha egy-egy nemzetközi szintű kockázati tőkebefektető nem karolja fel az ifjú tehetségeket, akkor nagyon nehezen boldogulnak az üzleti életben. A hazai divatiparban is számos tehetség bontogatja szárnyait, akiknek sokszor nem adatik meg a megjelenés lehetősége, az igényes bemutatkozási helyszín - áll a közleményben.
Az Árkád Budapest - felismerve ezt az alapvető problémát - egyfajta mentorként kíván a ruházati startupok mögé állni, és mint Budapest legnagyobb bevásárlóközpontja helyszínt biztosít az új kezdeményezéseknek. A bérbeadó tanácsadással, rugalmas kondíciókkal és egyéb eszközökkel segíti a kezdő vállalkozásokat. (Jelentkezni április végéig lehet a [email protected] e-mail címen.)
PWC - Kkv-turbo
Ha szeretné megtudni, hogyan néz ki vállalkozása a befektetők, külső finanszírozók, lehetséges üzleti partnerek szemével, a PwC online szolgáltatáscsomagja segít Önnek. Készüljön fel a finanszírozókkal való tárgyalásra a KKV Turbóval!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot