Az Uvaterv Út-, Vasúttervező Zrt. és a Pannonway Építő Kft. tervezheti meg az M76-ogy gyorsút fenékpusztai csomópontját Keszthellyel összekötő 2x2 sávos főutat, nettó 248 millió forintért - közölte az ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a Közbeszerzési Értesítőben.
A két nyertes cégnek a mintegy 6 kilométer út engedélyezési és kivitelezési terveit kell elkészítenie, továbbá közreműködniük kell az engedélyek megszerzésében is.
Kapcsolódó
Maga az R76-os az M7-es autópályától indul és Keszthelyig 15 kilométer hosszú. A nyerteseknek az erre a szakaszra meglévő környezetvédelmi hatástanulmányt és Natura2000 hatásbecslés is át kell dolgozniuk.
A NIF október 12-én kötött szerződést a nyertesekkel.
Indultak még a tenderen, de nem nyertek a következő társaságok (zárójelben az ajánlati árak): Utiber Közúti Beruházó Kft. (281 millió), Roden Kft. (286 millió), Unitef-83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. (285 millió forint).
Az R 76-os gyorsút az M7-es autópályát köti össze Zalaegerszeggel. Eddig két nyomvonal ismert, az egyik Keszhely megkerülésével, a részben ma is 2x2 sávos úton haladna a megyeszékhely felé, míg a másik változat a Kisbalatonon át vezetne. Ez utóbbi közvetlen kapcsolatot jelentene a sármelléki Hévíz-Balaton Airporttal.
A kép forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Leállt az M3-as metró
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok