A Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. már 2013-ban megkezdte azt a 276 millió eurós kapacitásbővítő beruházását, amelynek köszönhetően 2020-ig megduplázhatja gyártási volumenét. Ezzel a tatabányai üzem válhat a Bridgestone meghatározó európai gyárává, és a jelenlegi partnerhálózatuk fenntartása mellett a közeljövőben akár az összes nagy, Magyarországon és a közép-kelet-európai régióban működő vezető autómárka gyári beszállítójává válhatnak - írja közleményében a társaság.
A cég a személygépkocsi abroncsok döntő többségét európai célpiacokra, elsősorban Spanyolországba, Olaszországba, Franciaországba, az Egyesült Királyságba és Németországba exportálja, míg kisebb hányadukat Magyarországon értékesítik.
A Bridgestone 2006-ban kezdte meg működését Magyarországon, itt a 3. legnagyobb abroncsgyárává vált. Alapítása óta a vállalat munkavállalóinak száma több mint kétszeresére emelkedett: míg 2007-ben 300 munkavállalóval kezdődött meg a termelés, addig 2015 végére már közel 700-an dolgoztak, 2020-ig pedig további 150 embert vehetnek fel.
Teljesen automatizált a magyar gyár
A Bridgestone összesen 10 gyártóüzemmel rendelkezik Európában, de a tatabányai gyár az egyetlen, ahol alkalmazzák a BIRD (Bridgestone Innovative and Rational Development) technológiát. A Japánon kívül csak egy mexikói Bridgestone üzemben létesített technológia lényege, hogy automatizálja a teljes abroncsgyártási folyamatot az anyagfeldolgozástól az abroncsok utolsó ellenőrzéséig. A BIRD hatalmas előnye, hogy közel száz százalékkal képes növelni egy hagyományos üzem termelékenységét - közölte a cég.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég