A lap szerint a szegedi után a szolnoki, a kiskunfélegyházi és a szekszárdi távhőellátó cég engedélyét is visszavonhatja a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH). A hivatal már emlékeztette e városok vezetését, hogy a távhőellátás önkormányzati kötelezettség, náluk pedig ezzel nincs minden rendben. A szabályozás értelmében a távhő-szolgáltatóknak rendelkezniük kell az adott gázévre szükséges mennyiségű földgázzal, de az érintett városok távhőcégeinek ez nincs meg. Ezért e városok bármikor lecserélhetik a távhő-szolgáltatójukat, még akkor is, ha azok engedélyét a MEKH netán nem vonja vissza. Jelen esetben azonban vélhetőleg egyszerre születik meg a városi és a hivatali döntés, ahogyan a MEKH a Szegedi Távhőszolgáltató Kft. engedélyét is akkor vonta vissza, amikor az IKV Zrt. készen állt arra, hogy átvegye a kft. helyét.
E városokban az a közös, hogy távhő-ellátásukról olyan társaság gondoskodik, amelyben Pomázi Csaba üzletember valamely vállalkozásának (Duna-Cent, Alfa Nova) résztulajdona van. A Pomázi-cégek tavaly ősz óta azért nem kapnak gázt eredeti, ausztriai szállítójuktól gázt, mert (meg nem erősített értesülések szerint) az maga is kevesebb orosz forráshoz jutott az orosz-ukrán válság miatt. Újaktól pedig azért nem vásárolhatott a DunaCent és az Alfa-Nova, mert beszerzési tendereiken nem mutatták fel az ügyletekhez szükséges pénzügyi biztosítékot.
Az így kialakult helyzet miatt már tavaly ősszel meg lehetett volna vonni a felsorolt városok távhőcégei szolgáltatási engedélyét, a MEKH azonban a fűtési szezon kezdete miatt mégsem lépett. A MEKH ehelyett annyiszor nyúlt a két cég hóna alá, ahányszor kudarcba fulladt a beszerzési tenderük. Hatszor utasította a Magyar Földgázkereskedőt (MFGK), hogy adott áron és a megszabott ideig folyamatosan adjon el nekik gázt.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat