A cég a héten nyilatkozott arról, hogy több önkormányzattal is vitája van, mert nem teljesítik a megállapodásokat, Hódmezővásárhellyel pedig fel is mondta a hőszolgáltatási szerződését. Aros János (Fidesz) polgármester elmondta: az önkormányzat 2007-ben kötött szerződést a cég jogelődjével, az RFV Nyrt.-vel a közétkeztetés, az intézményi hőszolgáltatás, a távhőszolgáltatás és a közvilágítás működtetésére.
A társaság azzal kecsegtette a várost, hogy az általa végrehajtandó 500 millió forintos, energiahatékonyságot eredményező beruházás eredményeként a munkálatok költsége rövid időn belül megtérül, és a működtetés az önkormányzatnak is megtakarítást hoz. A szolgáltatások azonban jóval drágábbak lettek, mint azelőtt - fogalmazott a polgármester.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet