Ez a lap egyelőre arról ismert, hogy a magyar bulvármédiában kezdi meghonosítani a politikusok magánéletében vájkáló nyugati bulvárhagyományokat. Ennek egyik első példája az volt, amikor a Ripost egy "olvasóriportere" megleste, ahogy Volner János, a Jobbik parlamenti frakcióvezetője egy nővel együtt behajtott a bozótosba.
A Ripost.hu tavaly májusban indult, de a résztulajdonos és főszerkesztő Ómolnár Miklós, a magyar bulovárújságírás rendszerváltás utáni egyik megalapítója már akkor azzal vette fel az újságírókat, hogy idővel az a portál mellett nyomtatott újságba is kell majd írniuk.
A napilap verzió kialakításán már javában dolgoznak a Ripostnál, Ómolnár a konkurenciának számító Blikkből és Borsból is csábított át újságírókat, a Népszabadság pedig azt írja, hogy már a kormánynál is számolnak azzal, hogy ősztől még egy lapban kell majd hirdetéseket vásárolni.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Leállt az M3-as metró