Az utazásszervező tevékenységét felfüggesztő Green Holidays Kft. az Uniqa Biztosító Zrt-vel kötött utazási vállalkozók kezesi biztosítása elnevezésű szerződést, amelynek keretösszege 500 millió forint. Az utóbbi szerződés alapján a biztosító többek között gondoskodik az utazási iroda külföldön rekedt utasainak hazaszállításáról, valamint szükség esetén a szállásdíjak kiegyenlítéséről, valamint a már megfizetett előleg, vagy részvételi díj visszafizetéséről.
A biztosító a mielőbbi kárenyhítés érdekében már felvette a kapcsolatot további partnerirodákkal is, hogy első prioritásként a külföldön ragadt ügyfelek az általuk lefoglalt szolgáltatáshoz hasonló feltételek mellett tudják eltölteni az eredetileg befizetett üdülést, illetve hazaszállításuk zökkenőmentesen megoldott legyen. Ezzel párhuzamosan kiemelten kezelik azon ügyfelek helyzetét is, akiknek már befizetett utazásuk van a Green Holidays Kft.-nél - közölte a biztosító.
Kapcsolódó
Az Uniqa igazgatósága a tegnapi éjszaka folyamán rendelkezésre bocsátott minden eszközt és erőforrást ahhoz, hogy a helyzetet a lehető leggyorsabban megoldják. A tervek szerint az érintett károsult utasok jelentős része szerdán érkezne haza. Az addig kint töltött időre vonatkozó szállásköltség egyéni kifizetése terheli őket, amit a biztosító majd visszafizet.
A hazautazás pontos részleteiről kedden adnak részletes tájékoztatást a biztosító honlapján. Azok, akiknek lefoglalt és befizetett utazása van, azonban még nem utaztak el kérjük, hogy kárigényüket az [email protected] címen jelezhetik.
A külföldön rekedt utasok számára Biztosítónk az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon nyújt tájékoztatást és szükség szerint nyújt segítséget: +36 80 2999 99 - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak