A Spar Magyarország tavaly több mint 7 ezer tonna dinnyét forgalmazott, az idén ennél is többre számít. Az eladott mennyiség zömét a nyári szezonban értékesítette az üzletlánc, a termékek jelentős része magyar gazdálkodóktól származott - tájékoztatta a cég az MTI-t.
A magyar dinnye megjelenésekor ezúttal is felfüggesztik az import dinnyék beszerzését. A dinnyeszezon kezdetével a Spar Magyarország üzleteiben most is szervez áruházi dinnyekóstolást - jelezte a társaság.
Az Auchan arról számolt be, hogy tavaly mintegy 2500 tonna dinnyét értékesítettek, ami az idén 15-20 százalékkal növekedhet. Július második hetétől szeptember közepéig ők is csak magyar görögdinnyét árusítanak üzleteikben.
A Tesco-Global Áruházak Zrt. azt közölte, hogy magyar görögdinnyéből az idén a tavalyihoz hasonló mennyiséget, 10 ezer tonnát értékesítenek Magyarországon. Ugyanennyi magyar dinnye kerül a Tesco cseh, lengyel és szlovák áruházaiba is - tették hozzá. (Dinnyebotrány: a Tesco reagált a vádakra.)
A magyar dinnyepiac
A magyar görögdinnye fogyasztásösztönző kampány a héten kezdődött és augusztus 20-ig tart, az akcióhoz hét áruházlánc csatlakozott
A magyarországi görögdinnye termés az előrejelzések szerint az idén mintegy 200 ezer tonna lesz, sárgadinnyéből 18 ezer tonna várható. Görögdinnyét Magyarországon mintegy 5 ezer hektáron, sárgadinnyét mintegy 600 hektáron termesztenek. A magyarországi görögdinnye-termés mintegy 70 százalékát Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye adja.
A magyar fogyasztás évente és fejenként 13-15 kilogramm, exportra 80 ezer tonna jut, főként a német, a lengyel, a cseh piacra, és a balti országokba.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet