A napi 2000 utas járatonként 30 embert jelent, ami átlagosan még mindig csak 20 százalékos kihasználtságnak felel meg, hiszen egy ilyen csuklós buszra 150-en is felférnek - kalkulál a portál. Az sem véletlen, hogy a kora hajnalban a repülőtérre induló járatok utasforgalma a legmagasabb, mert ilyenkor még nem jár a metró, viszont sok fapados indul.
A járatokat a VT-Arriva üzemelteti, a szolgáltatásért a Budapesti Közlekedési Központnak kilométerenként 754 forintot kell fizetnie. Az utasok viszont 900 forintot fizetnek a jegyekért, és itt nem érvényes a bérlet. Számításaink szerint a BKK-nak napi félmillió forint lehet a profitja. A járatok félóránként indulnak, napi 40-szer. Kifelé 20,9 km-t, a belváros felé 20,5 km-t tesznek meg. Így jön ki, hogy napi 1,25 millió forint a költség. Napi 2 ezer utas pedig 1,8 millió forint bevételt jelent - olvasható a cikkben. A lap számításai szerint 624 forintos jegyár mellett lenne nullszaldós a járat, kérdésükre azonban a BKK azt válaszolta, hogy nem tervezi csökkenteni az árakat.
Kapcsolódó
A reptér tavalyi 11,1 milliós utasforgalma azt jelenti, hogy naponta kb. 30 ezer utas van. Nagyjából harmaduk választja a tömegközlekedést.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Forrong a főváros: oktatási szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései ellen
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba