Összesen hat olyan telephelye van a Trafik Management Bt.-nek Miskolcon, Alsózsolcán és Felsőzsolcán, ahol trafikot jegyeztek be - írja az Index a Blikk cikkére hivatkozva. A lap szerint a fél tucat boltból egynek a vámhatósági engedélye közvetlenül Mikéék betéti társaságának nevére szól. A dohánybolt még nem nyílt meg - a koncessziót csak októberben, a harmadik körben osztották ki -, de a miskolci Tiszai pályaudvar területén található, vagyis rendkívül forgalmas helyen, így valószínűleg nem lesz gond a bevétellel. Ráadásul Szerafi Zoltánnak, Mike üzlettársának ezen kívül van egy saját trafikja is.
A Trafik Management Bt. telephelyein további öt üzlet is működhet, amelyekhez első pillantásra sok köze nincs Csöböréknek. "Csakhogy az öt üzlet tulajdonjoga egy kézben fut össze: Závodszki Andreáéban. Ő Csöbör Katalin földije, egy utcában lakik a honanyával, néhány háznyira tőle. Azt pedig nehéz lenne elhinni, hogy nem tudott Csöbör az üzleti vállalkozásról, mert Závodszki egyik dohányboltja éppen alsózsolcai háza mellett nyílt meg. Érdekesség, hogy egy másik pedig éppen egy gyógyszertár fölött működik" - írja a lap.
A Blikk megkérdezte Csöbör Katalint, hogy miért vágott bele a férje a trafikbizniszbe, és hogy volt-e köze az ő politikai kapcsolatainak ahhoz, hogy Závodszki, illetve férje üzlettársa trafikokat tudott elnyerni. A nő ezt válaszolta: "Úgy tudom, a férjem tavaly ősszel, jóval a trafikpályázatok győzteseinek kihirdetése után egy gazdasági társaság kültagja lett. Mivel a társaság később alakult, mint a pályázatok lezárultak, ezért nem is segíthettem, és nem is segítettem a koncessziók elnyerésében".
Az újságíró felhívta a figyelmét, hogy a céget pár nappal azelőtt alapították, hogy kihirdették férje üzlettársának, Szerafi Zoltánnak győzelmeit, de erre a felvetésre a politikus úgy reagált, hogy "a társaság részletes tevékenységével kapcsolatban semmi információm nincs".
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva