Bagoly Bettina emlékeztetett: a Fővárosi Főügyészséghez szinte minden megyéből érkeztek a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság koncessziós szerződéssel történő átengedéséről kiírt pályázatot érintő kérelmek. A kérelmezők részben az ügyészség közérdekvédelmi feladatkörébe tartozó intézkedések megtételét is kezdeményezték. A kérelmek tárgya az volt, hogy az ügyészség vizsgálja meg a pályázati eljárás törvényességét.
A Fővárosi Főügyészség a közérdekvédelmi hatáskör keretei között az vizsgálta, hogy a pályázatok ügyében döntést hozó miniszter eljárására kiterjed-e az ügyészi törvényességi ellenőrzési hatáskör, a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről rendelkező törvények biztosítanak-e az ügyész számára hatáskört, hogy a miniszter döntését a bíróság előtt megtámadja, valamint hogy a közérdekben okozott sérelem okán fennáll-e az ügyész szerződések megtámadására biztosított keresetindítási joga.
A Fővárosi Főügyészség ezt megvizsgálva arra jutott, hogy a dohánytermék-kiskereskedelemi jogának átengedésekor a miniszter a nemzeti vagyonnal való gazdálkodás körébe tartozó döntést hozott. A gazdálkodás körében meghozott döntés nem tartozik az ügyészségről szóló törvényben meghatározott ügyészi törvényességi ellenőrzési hatáskörbe - szögezte le a szóvivő.
Megállapították azt is, hogy a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedésére vonatkozó jogszabályok nem jogosítják fel az ügyészt arra, hogy a nyilvános pályázat kiírására, elbírálására, a koncessziós szerződés megkötésére vonatkozó miniszteri döntéssel szemben pert indítson, vagy azzal szemben jogorvoslatot terjesszen elő.
Bagoly Bettina hozzátette: a jelen esetben az ügyész nem tud eredményesen közérdekű keresetet sem előterjeszteni. Ennek oka, hogy az irányadó bírói gyakorlat szerint, csak a jogszabályban előírt kötelező pályázati eljárás mellőzése teszi a szerződést jogszabályba ütközővé, a pályázati eljárást azonban ebben az esetben lefolytatták. A pályázati szabályok megsértése - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - nem eredményezi a szerződés semmisségét - mutatott rá.
A főügyészség a vizsgálatának eredményéről értesítette a kérelmezőket, akik a döntés ellen felülvizsgálati kérelmet terjeszthetnek elő a Legfőbb Ügyészségen.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba