A HungaroControl a múlt évet 35 milliárd forintos árbevétel mellett 5,6 milliárdos adózás előtti és 4,1 milliárd forint adózott eredménnyel zárta. A társaság árbevétele 9, mérlegfőösszege 10 százalékkal növekedett.
A 2015-ös év az irányított légi járművek szempontjából rekordévnek számít: összesen 755,4 ezer repülőgépet kezeltek az irányítók a magyar légtérben. Mind az átrepülő, mind a budapesti érkező/induló forgalom emelkedett, éves szinten összességében 11,6 százalékkal. A KFOR szektort igénybe vevő 67.405 légijárművel együtt összesen 822,8 ezer repülőgép biztonságos közlekedését garantálták a HungaroControl légiforgalmi irányítói.
Az átrepülő forgalom növekedésének fő oka, hogy a 2014-es ukrajnai események miatti légtérzárást elkerülő forgalom változatlanul Magyarország irányába terelődik. Összesen 663,5 ezer légi járművet kezeltek az irányítók a magas légtérben, ami 12,2 százalék növekedést jelent.
A Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér forgalma tavaly 6,35 százalékkal nőtt, az irányított repülőgépek száma meghaladta a 90 ezret.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak