Az előzetes becslések szerint az ügyfeleket ért kár 60-65 milliárd forint lehet. A december 23-ig tartó - de meghosszabbítható határidejű - nyomozás során eddig 274 feljelentés érkezett.
Az ügyben 11 emberrel szemben indítottak eljárást csalás és számvitel rendje megsértésének megalapozott gyanúja miatt. A cég vezérigazgatója és két helyettese már hónapok óta előzetesben van, az egyik alapítót pedig a múlt hónapban vették őrizetbe.
Hogy az ügyfelek mikor jutnak pénzükhöz, azt pontosan nem tudni, mert a felszámoló mostanáig nem tudta kideríteni, hogy mely értékpapírok tűntek el. Ez utóbbiak után fizetne ugyanis a Beva - írta a lap.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy