Továbbra is a korábban megszabott jegy- és bérletárak maradnak érvényben 2019-ben - derül ki a BKK listájából.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az előre megvett jegy ára 350 forint marad, a helyszínen, például a buszvezetőtől megvehető jegy egy százassal drágább, 450 forint. A havi bérletekért a természetes személyeknek 9500 forintot, a többieknek 10 500 forintot kell adniuk. A havi kutyabérlet ára pedig 5250 forint lesz.
Kapcsolódó
A hajójegy felnőtteknek 750 forint, a gyerekeknek 550 forint marad. A reptéri buszra (100E) 900 forintért lehet felszállni egy-egy alkalommal. A jegy- vagy bérlet nélkül utazóknak a helyszínen 8 ezer forintot kell fizetniük, amúgy pedig 16 ezer forint a büntetés.
A teljes árlistát itt lehet megnézni.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy