Több rovatból is távozniuk kellett munkatársaknak, a lap információi szerint az online és a szórakoztató-szerkesztőségből is felmondtak 2-2 újságírónak.
Az újság piaci okokra hivatkozott a leépítésnél, de egyelőre még nem lehet tudni, hogy az intézkedés pontosan hány embert érintett a cégnél. Bár az Index szerint a döntés váratlanul érte a szerkesztőség tagjait, de egyik forrásuk arról beszélt, hogy a Blikk teljesen emberségesen kezelte a helyzetet.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát