A nyílt tender módosítását az ajánlatkérő Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A felső-középkategóriájú személygépkocsikra kiírt tendert 2019 novemberében a Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft. és a Porsche Lízing és Szolgáltató Kft. nyerte meg.
A keretösszeg 4 milliárd 250 millió forint volt. A mostani, több mint 2 milliárd forintos emelést két indokkal támasztja alá a KEF:
- az intézmények folyamatos ellátása kiemelt kormányzati és nemzetgazdasági érdek,
- a keretmegállapodás adatai alapján, az előre nem tervezhető és előre nem láthatóan megnövekedett igények miatt a keretösszeg a vártnál gyorsabb ütemben teljesül.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban