A Magyar Közlönyben megjelent határozat a környezet védelmével, valamint a hazai kis- és középvállalkozások, illetve a stratégiai jelentőségű nagyvállalatok nemzetközi kereskedelmi vérkeringésbe való kapcsolódásával indokolja a támogatást.
A kormány megbízta az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy a vasúti egyes kocsi forgalom fenntartása és revitalizációja érdekében
- dolgozzon ki támogatási programot a 2021-2025. évekre, amely vissza nem térítendő forrás biztosítását teszi lehetővé,
- a támogatási program finanszírozhatósága érdekében, az elfogadási-engedély megszerzése céljából nyújtsa be azt az Európai Bizottsághoz,
- a támogatási program lebonyolítását végző szervezetet jelölje ki,
- a támogatási program finanszírozhatóságára benyújtott Európai Bizottsági elfogadási-engedély kérelem eredményéről készítsen tájékoztatást a kormány részére,
- kössön támogatási szerződést az érintett vasúti társaságokkal,
- készíttesse el a rendszert támogató informatikai rendszert.
Amennyiben az Európai Bizottság elfogadja a program támogatását, akkor 2021-ben 3 milliárd 842 millió forint fordítható az egyes kocsi forgalom támogatására. Ennek felét adja az EU, a másik fele hazai forrás. Hasonlóan fele-fele arányban áll össze a 2022 és 2025 évek közötti 6 milliárd 405 millió forintos támogatás is.
Idén februárban a Népszava írt a most megoldódni látszó problémáról. Egyes kocsis fuvarozásról akkor beszélünk, amikor a szállító nem egy teljes szerelvényt, hanem egy-egy vagonnyi árut ad fel a vasúton. Ilyenkor a rendező pályaudvarokra előzetesen beszállított kocsikból állítanak össze egy szerelvényt, majd azt továbbítják a célállomásra. Magyarországon ezt tevékenységet egyedül ellátó Rail Cargo Hungaria Zrt.-nél (RCH) jelen lévő két szakszervezet, a Vasutasok Szakszervezete és a VDSZSZ Szolidaritás közös közleményükben arra figyelmeztettek, hogy az RCH tulajdonosa, az osztrák államvasutak (ÖBB) magyar kormányzati támogatás nélkül rövidesen felhagyhat ezzel a tevékenységgel. Ebben az esetben Magyarországon megszűnik ez a fajta áruszállítás, pedig a forgalmi adatokból jól látszik, hogy igény van rá.
A támogatás elmaradásával rendező pályaudvarokat is be kellene zárni. A vasúti forgalom csökkenésével összesen akár kétezer ember - tolatásvezetők, kocsirendezők, járműkarbantartók - is munkanélkülivé válhatnak. Ráadásul az eddig vasúton, "egyes kocsikban" szállított 10-12 millió tonnányi árut - benne 2-3 millió tonna veszélyes jelölésűt -, a közutakon kellene majd eljuttatni rendeltetési helyére, ami jelentősen megterhelné az úthálózatot, és ráadásul a klímavédelmi célokat is veszélyeztetné. Csak a veszélyes áru mozgatásához 60-80 ezer tartályos kamionfuvarra lenne szükség.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val