Ma Matolcsy György, Nemzetgazdasági Miniszter és Ésik Róbert, a Nokia Siemens Network Kft. ügyvezetője aláírta azt a megállapodást, amelynek keretében a cég budapesti kutatás-fejlesztési központjában 224 új, felsőfokú munkahely létesül, és amelyhez az állam 270 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt. Matolcsy elmondta, hogy összességében 2,7 milliárd froint értékű beruházásról van szó. A megállapodást követően a cég magyarországi létszáma közel ezer főre emelkedik.
Az állami támogartása egymillió munkaórához elegendő, de a Nokia Siemens vállalta, hogy a kutatás-fejlesztési erőforrásokra vonatkozó kapacitásokat és munkahelyeket 5 éven keresztül fenntartja.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított