Az MTI kérdésére a Mol Nyrt. azt közölte: "továbbra is fenntartjuk álláspontunkat, ahogy ezt nemzetközi jogi szakértők is megerősítették, hogy a vádak nem megalapozottak. A korábbiaknak megfelelően továbbra is minden illetékes hatósággal együttműködünk az ügyben".
Az MTI azt követően kereste meg az olajtársaságot, hogy a korrupció és a szervezett bűnözés elleni fellépést irányító horvát ügyészség (USKOK) csütörtökön a honlapján közölte: újabb kéréssel fordult az illetékes magyar hatóságokhoz, hogy kihallgathassa a Mol elnök-vezérigazgatóját, mivel megalapozottnak tartja a gyanút, hogy Hernádi Zsolt kenőpénzügyben érintett.
Az USKOK közleménye szerint Horvátország július 1-jei uniós csatlakozása új feltételeket teremtett ahhoz, hogy biztosítsák a gyanúsított megjelenését a vizsgálati eljárásban, tekintettel a tagországok között a büntetőügyekben megvalósuló igazságügyi együttműködésre. Így nemzetközi jogsegély keretében kérést küldtek az illetékes magyar szervekhez, hogy nyújtsanak át első kihallgatásra szóló idézést a gyanúsítottnak. Az USKOK hozzáfűzte, hogy a választól függően fog majd dönteni arról, milyen további eljárást kövessen az európai elfogatóparancs esetleges kiadásával kapcsolatban. Az USKOK közölte azt is, hogy július 4-én döntött arról, folytatja a tavaly decemberben leállított nyomozást Hernádi Zsolt ellen.
A zágrábi megyei bíróság tavaly novemberben első fokon háborús nyerészkedésért, hivatali visszaélésért és vesztegetés bűntettének elkövetéséért 10 év börtönre ítélte Ivo Sanader volt kormányfőt. Az egyik vádpont szerint Sanader a magyar Mol olajipari társaságtól 10 millió euró kenőpénzt kapott, hogy ennek fejében a Mol irányítói jogokat szerezzen az INA felett, a veszteséges gázüzletág kivételével. Ivan Turudic bíró az ítélet indoklásában egyebek között azt állította, hogy a horvát kormány és a Mol által kötött megállapodások károsak Horvátország szempontjából.
A Mol Nyrt. visszautasította a Sanader-ítéletben elhangzottakat, és közölte, soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze az INA irányítási jogait.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap