Magyarországon a szerencsejáték-függőségben szenvedők 2016 eleje óta tehetnek jelentős önkorlátozó nyilatkozatot a Szerencsejáték Felügyeletnél. Ennek értelmében egy vagy több szerencsejáték fajtára vagy adott szervezőkre - így kaszinókra vagy játéktermekre - kiterjedően önmagukat tiltatják el szenvedélyük tárgyától egy, három, esetleg öt évre. Az absztinencia vonatkozhat a kártyateremben szervezett kártyajátékokra, játékkaszinókra, online kaszinókra, illetve távszerencsejátékokra, valamint mind a négy kategóriára együttesen.
Amíg 2016-ban összesen hetvenhatan éltek az önkitiltással, 2017-ben kilencvennyolcan, tavaly pedig kétszáztizennyolcan. Idén június végéig pedig százötvenen kívántak gátat szabni játékszenvedélyüknek, 2018 hasonló időszakában ez a szám százhét volt - számolt be a napilap.
Kapcsolódó
Az érintett személyek többsége a leghosszabb, ötéves kitiltást választja, ugyanakkor évről évre egyre többen ikszelik be a rövid távú önkorlátozást is.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Leállt az M3-as metró