Az élelmiszer-vásárlás, az alszámlák közötti átjárhatóság és az elfogadóhelyek számának bővülése járult hozzá leginkább a juttatás intenzív használatához.
A következő hónapokban is folytatódhat a növekedés, hiszen jellemzően júliusban és augusztusban a legnagyobb a Széchenyi pihenő (Szép) kártya forgalma, a nyári szabadságoknak köszönhetően.
A K&H-s Szép-kártyákkal az idei első félévben 15 milliárd forintot fizettek. Alszámlák szerinti bontásban a szálláshely forgalma 78 százalékkal, a szabadidőé 19 százalékkal, a vendéglátásé pedig 18 százalékkal növekedett. A február 1-től július 1-ig terjedő időszakban élelmiszer-vásárlára a költések 26 százalékát fordították, azaz a kártyabirtokosok jelentős része élt ezzel a lehetőséggel.
A kártyabirtokosok nagy része nem halmozott fel, hanem már a nyári időszak előtt elkezdte költeni a juttatásait. Így a 2021 végi egyenleghez képest mintegy 12 százalékkal kevesebb pénz található a K&H-s Szép-kártyákon – mondta Árva András, a bank H lakossági szegmensért felelős marketingvezetője.
A Szép-kártya alszámlái közti átjárhatóság marad
Bár az élelmiszer-vásárlási lehetőség július 1-jével megszűnt, az alszámlák közötti átjárhatóság december végéig megmarad.
Emellett a nyári szabadságok hatása is évek óta igen jelentős: jellemzően júliusban és augusztusban költenek a legtöbbet a kártyabirtokosok.
A bank kártyáinak elfogadóhelyeinek száma immár megközelíti a 38 ezret.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek