A felcsúti székhelyű Fejér-B.Á.L. Kft. a Magyar Építő Zrt.-vel közösen megnyerte a Gödöllői Premontrei Perjelség közbeszerzését a használatában lévő, zsámbéki Zichy-kastély felújítására. A szerződés előzetesen becsült értéke nettó 963 millió forint volt, amely közel duplájára, 1,724 milliárd forintra nőtt az eljárás végére, amit támogatásból finanszíroznak - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. Az épületet a katolikus egyházi közösség oktatási célokra használja.
A Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester három gyerekének (Beatrix, Ágnes, ifjabb Lőrinc) tulajdonában lévő, 2015 júniusában alapított Fejér-B.Á.L. Kft. nyerte meg a WHB Kft.-vel és a ZÁÉV Zrt.-vel közösen az érdi önkormányzat nettó 14,8 milliárd forint keretösszegű közbeszerzését is - erről bővebben itt olvashat. A beruházásokat uniós és magyar állami támogatással finanszírozzák.
Kapcsolódó
A közelmúltban a Mészáros gyerekek cége a Magyar Építő Zrt.-vel közösen tette a legjobb ajánlatot a Testnevelési Egyetem továbbképzési központjának Velencei-tó melletti épületének felújítására-fejlesztésére is, nettó 1,2 milliárd forintért - hívta fel a figyelmet a hvg.hu. Ezt a beruházást is az állam finanszírozza.
A Fejér-B.Á.L működésének első félévében nettó 1,2 milliárdos, majd 2016-ban 3,2 milliárd forintos éves forgalmat bonyolított - derül ki a Céginfo.hu adataiból. Az éveket 65 millió, illetve 319 millió forint adózott nyereséggel zárta.
A kép illusztráció.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot