Az egyik, az NFH által ismertetett esetben a fogyasztót a gázszolgáltatásból zárták ki ideiglenesen be nem fizetett számlatartozásra hivatkozva. A hatóság az eljárás során megállapította, hogy a szolgáltató a jogszabályban és az üzletszabályzatban előírt garanciális szabályokat sértette meg akkor, amikor a 60 napot meg nem haladó tartozás alapján kezdeményezte a kikapcsolást. A szolgáltató magatartását súlyosította, hogy a fogyasztói panaszban megfogalmazottak jelentős részére érdemi választ sem adott az ügyfélnek.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság közlése szerint a földgáz-szolgáltatás tekintetében a törvény csak akkor teszi lehetővé kikapcsolás kezdeményezését, ha:
- a lakossági fogyasztó fizetési kötelezettségével 60 napot meghaladó késedelembe esett,
- a lakossági fogyasztó által, fizetési haladék adásáról vagy részletfizetési lehetőségről kezdeményezett egyeztetés esetén azok a lakossági fogyasztóval nem vezettek eredményre,
- a földgázkereskedő a tartozásról és a kikapcsolás lehetőségéről a lakossági fogyasztót legalább kétszer értesítette, és az értesítésben a lakossági fogyasztó figyelmét felhívta a szociálisan rászoruló fogyasztókat az e törvény és a földgázellátásról szóló törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló kormányrendelet alapján megillető kedvezményekre, valamint az előre fizető mérő felszerelésének a lehetőségére.
A jogellenes kikapcsolás esetén a fogyasztót ért vagyoni hátrány - például mert a visszakapcsolási díjat meg kellett fizetni - a hatósági eljárásban is súlyosító körülmény, ugyanakkor a szolgáltatónak kötbérfizetési kötelezettsége is van a fogyasztó felé.
Figyelemmel arra, hogy a 60 napot meg nem haladó tartozás miatti kikapcsolás nem egyedi eset, a hatóság - közlése szerint - a jövőben is szigorú szankciókkal fogja sújtani a jogszabályi rendelkezéseket be nem tartó szolgáltatókat, a fogyasztókat pedig a jogos igények érvényesítésére biztatja.
Legolvasottabb

Az orbáni terv révbe ért: Trump a legjobbkor adja meg, amire rég várt Magyarország
Nincs menekvés, kétmilliós büntetés is jöhet: beindul a NAV ellenőrzés-sorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

Az embereknek tele van a hócipője a lerobbant balatoni strandbüfékkel – Végre megnyílt az első VIP-cukrászda

Kiderült, meddig védi meg a kormány a rezsit

Testkamerát kapnak a bolti dolgozók: ennyire súlyos a helyzet a H&M-ben

Lebukott a milliárdos áfacsalási biznisz: 21 embert gyanúsítanak

Figyelem: nemzetbiztonsági kockázatnak tartják ezeket a kínai importcikkeket

A MÁV szerint álhír, hogy áll a Keleti pályaudvar, Vitézy Dávid sem hagyta szó nélkül

Hatalmas pofon Ukrajnának: kiszáll a BlackRock az üzletből
