A közbeszerzés eredményét az ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
Az eredeti tender szerint az 1 milliárd 878 milliárd forintos keretből (amelyekre egyedi szerződéseket köt a NIF) az országos kerékpárút-törzshálózat részét képező Balatoni Bringakörön, a Budapest-Etyek szakaszon, valamint Nyugat-Magyarország kiemelt turisztikai pontjain kell kerékpáros létesítményeket építeni.
Kapcsolódó
Ebből kevés az új építés, viszont gyakori a közös gyalog- és kerékpárút, illetve a közúton vezetett kerékpárút. A legjellemzőbb munkák a következők: közműszerelvények szintre emelése/pótlása, lokális burkolathibák javítása, nagyfelületű kopóréteg cseréje, kerékpárút szélesítése, térkőburkolatok építése, útjelek festése és közlekedési táblák kihelyezése.
A mostani egyedi szerződést február 19-én kötötte meg a NIF a Strabaggal. Ezt a munkát - ugyanúgy, mint az egész keretet - az uniós Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program, valamint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program finanszírozza.
A keretért az eredeti tenderen versenyben volt még a Duna Aszfalt Kft., a Hazai Építőgép Társulás Szolgáltató Kft. és a Swietelsky Magyarország Kft. is.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy