A Közbeszerzési Értesítőben megjelent hirdetményből kiderül, egy 249,5 millió forintos megbízást nyert a Közgép Zrt. konzorciuma egy közbeszerzési eljárás keretében az állami tulajdonú MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-től. Az elvégzendő feladat a gépházi csurgalékvíz-elvezető rendszer rekonstrukciója. Simicska Lajos cége a Csőszer Paks Épületgépészeti Kft.-vel indult. A kiíró eredetileg 175 millió forintra becsülte a vállalási árat - végül a Közgép 249,5 millió forintos ajánlata bizonyult a legkedvezőbbnek - ismertette közleményében az LMP-ből kivált Párbeszéd Magyarországért (PM) ökopárt.
A PM nem vitatja, hogy az elaggott paksi atomerőműben szükség van rekonstrukciókra. Elfogadhatatlannak tartjuk viszont, hogy ezek a gyakran túlárazott projektek leginkább a Simicska-Nyerges érdekkörnél landolnak - írta Jávor Benedek országgyűlési képviselő, a PM társelnöke. Ez történt korábban a paksi bővítéssel kapcsolatos félmilliárd forintos kommunikációs pályázattal is, amelyet a Simicska-érdekeltségű Mahir Cityposter Kft. nyert meg.
Az Orbán-kormány a következő években mintegy 3000 milliárd forintnyi adóforintot tervez költeni az atomerőmű bővítésre.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)