Olvasónk jelezte, nem csak az OTP-nél vannak gondok az internetbank működésével, de a Sberbanknál is. "A Sberbank telefonos ügyfélszolgálatán kapott infó szerint rendszerprobléma van. Az ügyfelek a valóságtól eltérő egyenlegeket is láthatnak netbankjukba lépve, illetve van, akinél az egyenleg negatív előjelet kapott. Azzal nyugtatnak, a számlatörténetben minden mozgás lekövethető, azonban az egyenlegek tekintetében a banki rendszer nem érzékeli hogy a tegnapi nap és a mai nap létezett volna illetve létezik" - írta levelében.
A bank hivatalos válasza szerint technikai probléma következtében a tegnapi számlamozgások nem könyvelődtek le a rendszerben. Jelenleg folyamatban van az érintett tételek feldolgozása, és azt ígérik koradélutánig minden hibát elhárítanak.
Az OTP rendszere azóta helyre állt, ismét elérhető a netbank és a mobiltelefonos Smartbank is.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Épphogy elkezdődött az olimpia, máris felütötte a fejét a kór a sportolók között