A megállapodás értelmében három bérsávban fejlesztik az alapbért, az alsóban 21 ezer forinttal, a középsőben 18,5 ezer forinttal, a felső bérsávban pedig 9 ezer forinttal március 1-től visszamenőleg. Az alsó, bruttó 400 ezer forintig terjedő sávban az emelés egységes, a másik kettőben differenciált lesz, a bruttó 1 millió forintnál nagyobb fizetések nem változnak.
A bérfejlesztés Chinoin Zrt., a Sanofi-Aventis Zrt. munkavállalóira, valamint a kölcsönzött munkavállalókra egyaránt érvényes. A cég törekvése, hogy a megállapodott béremeléssel növelje az elégedettséget, és versenyképes juttatási csomagot kínáljon munkavállalói számára - áll a közleményben.
Kapcsolódó
A VDSZ szerint a most bejelentett béremelés ráépül a Chinoin és a Sanofi által korábban már egyoldalúan bejelentett 3 százalékos béremelésre. A szakszervezet megítélése szerint nem volt hiábavaló a kétórás figyelmeztető sztrájk, annak nagy szerepe van abban, hogy sikerült elérni a 3 százalékon felüli béremelést. A megállapodással elhárult a veszélye annak, hogy a munkavállalók határozatlan idejű munkabeszüntetésbe kezdjenek.
A VDSZ még hétfőn jelentette be, hogy miután nem sikerült megállapodniuk a Chinoin-Sanofi vezetőivel, megtartják a korábban bejelentett figyelmeztető sztrájkot. A Chinoin kedden közölte, hogy a kétezres munkavállalói létszámából 783-an vettek részt a kétórás figyelmeztető sztrájkban. A bértárgyalásokon a szakszervezet kezdetben minden munkavállalónak egységesen 30 ezer forintos béremelést akart elérni - írta az MTI.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat