A Századvég Politikai Iskola Alapítvány az MTI-nek eljuttatott közleményében azt írta: határozottan visszautasítanak minden, az alapítvány működésével kapcsolatban terjesztett rosszindulatú gyanúsítást és hazugságot. Az alapítvány szerint nagyfokú tájékozatlanságról tanúskodnak és számos csúsztatást tartalmaznak a sajtóban a Századvéggel kapcsolatban megjelent felvetések.
A Századvég minden tekintetben betartja a vonatkozó jogszabályi előírásokat és ennek megfelelően működik - szögezték le közleményükben.
Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke vasárnap azt közölte, a testület következő ülésén napirendre tűzi "a Századvég-ügyet". Mint mondta, tájékoztatást fognak kérni arról, hogy a Századvég munkatársai közül kik, miért és milyen minősített dokumentumokba tekinthettek bele. A testület összehívását szombaton Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke kezdeményezte, aki felidézte: Pintér Sándor belügyminiszter egy írásbeli kérdésére adott válaszából derült ki, hogy "a kormány közeli Századvég Politikai Iskola munkatársainak 2013-ig egyáltalán nem volt az állam titkainak kezeléséhez szükséges biztonsági tanúsítványa".
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap