A rendszer célja, hogy a vásárlók akár 24 órán belül, vagy annál kevesebb idő alatt választ kapjanak a kérdéseikre. A Rossmann a lépéssel munkahelyeket is teremtett, és a technikai hátteret is fejlesztette az elégedett ügyfelek érdekében - adta hírül a cég.
A társaság új online és telefonos ügyfélszolgálatán hét közben már reggel hét és este kilenc között elérhetőek a dolgozók, hétvégén pedig reggel nyolc és délután fél öt között válaszolnak a vásárlók megkereséseire. A már működő modellhez tapasztalt kollégákra volt szükség.
Kapcsolódó
A értékesítésből érkező kollégákkal erősítettük meg az ügyfélszolgálatot, többeknek közülük 20 éves tapasztalata van. A lehetőséget olyan kollégák számára biztosítottuk, akik azon üzletekben dolgoztak vidéken, melyeket korszerűtlenségük miatt kénytelenek voltunk bezárni, de mindenképpen szerettük volna komoly szaktudásuk és Rossmannal közös múltjuk miatt a továbbiakban is megtartani őket - mondta Flórián László ügyvezető.
Az új modellben fizikailag három különböző helyszínen dolgoznak: a kaposvári irodában és az üllői központban home office és irodai munka kombinációjában, Nagykanizsán pedig távmunkában.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni