Gulyás J. Attila írása.
Nem látogatható az elkövetkező két hétben a keszthelyi Reneszánsz Erotikus Panoptikum, október 6-án ugyanis tűz ütött ki a népszerű kismúzeumban. Füst ömlött ki a sétáló utcai gyűjtemény egyik ablakából, amely ugyan nem adott sok munkát a több helyről is odaérkező tűzoltóknak, de beavatkozásukra feltétlenül szükség volt.
A páraelszívó lett zárlatos, ám mivel nem volt alatta szőnyeg, nem volt, ami lángra kapott volna - ismertette a Napi.hu-val a történteket Túri Török Tibor muzeológus, szobrász, a panoptikum ötletgazdája és tulajdonosa.. A különcségekre nyitott szakember egyébként a pajzán, szilikonból készült reneszánsz figurákat felsorakoztató gyűjtemény mellett még egy kisebb, népviseletbe öltöztetett baba-, csiga-, és nosztalgia- gyűjteményt, sőt, egy kizárólag felnőtt érdeklődők számára látogatható horroráriumot és kínzókamra-múzeumot is üzemeltet.
"Az erotikus panoptikum a reneszánsz irodalmat szolgáló könyvillusztrációk felhasználásával, illetve ezek ihletése nyomán jött létre. Három évre volt szükség ahhoz, hogy a Képző- és Iparművészeti Főiskola (ma már egyetem) néhány hallgatója, ha úgy tetszik kedvtelésből vagy diplomamunkaként elkészítse ezeket a pajzán históriákat felidéző, tizenkét, háromdimenziós szilikonfigurát" - mesélte el az erotikus gyűjtemény rövid történetét Túri Török Tibor a látnivalókban gazdag, keszthelyi kismúzeumok vezetője, aki elmondta, így jött létre a prágai Hradzsim és az amszterdami Sex Machine Museum után a Reneszánsz Erotikus Panoptikum.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Épphogy elkezdődött az olimpia, máris felütötte a fejét a kór a sportolók között