Tavaly HungaroControl 2014-ben 700 818 járművet irányított Magyarország légterében, ami 11,55 százalékos növekedést jelentett a 2013-ashoz képest.
Az átrepülő gépek száma a nemzetközi események nyomán folyamatosan emelkedett, emellett a budapesti érkező-induló forgalom korábbi években tapasztalt csökkenése is megállt és tavaly már 3,36 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A magas forgalmi adatokhoz hozzájárul az is, hogy 2014. április 3-ai megnyitásától 2015 május közepéig a magyar légiforgalmi irányítók csaknem 70 ezer polgári légijárművet kezeltek a Koszovó feletti magaslégtérben. A világon eddig példanélküli távszolgáltatás teljesítéséből 2014-ben a HungaroControlnak összesen 1,43 milliárd forint árbevétele származott, amit a magyar szolgálat - az európai útvonal-használati díjak elszámolási rendszerének megfelelően - az Eurocontrol (Európai Szervezet a Légiközlekedés Biztonságáért) közvetítésével kapott meg a légitársaságoktól. A forgalomnövekedés nyomán a HungaroControl 2014-ben eredményes évet zárhatott, árbevétele 32,11 milliárd forint, mérleg szerinti eredménye 1,52 milliárd forint volt.
Idén várhatóan folytatódik a forgalom intenzív növekedése. Az első öt hónapban 16 százalékkal több gépet kezeltek a magyar légiforgalmi irányítók. A tavaly nyáron az ukrán események miatt megugrott forgalom várhatóan ez év július közepéig érezteti hatását, ezt követően a magyar légtéren átrepülő gépek számának emelkedési üteme a repülési szezonnak megfelelően változik.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak