A mezőhegyesi agrárkomplexum tőkéjét hatmilliárdos emeléssel 7,09 milliárd forintra növelte az állami tulajdonos az adófizetők pénzéből - írja a Világgazdaság. A cég újjászervezésének összehangolásáért felelős kormánybiztos szerint a pénzt részben a gabonaágazat újjáépítésére, részben a ménes fejlesztésére költik.
Az NMT korábban jelentős vetőmagtermelő kapacitással jelentkezett, de ezt az előző tulajdonos a visszaállamosítás előtt eladta. Ezt kell pótolni. Ami a ménest illeti az NMT létrehozásával a kormány egyik célja az volt, hogy jelentős ménesállományt alakítson ki.
A kormánybiztos arról is beszámolt, hogy a vállalat fontos feladata a turizmus fejlesztése. Ezért igazolták le az igazgatóságba Rákay Philipet, aki korábban zenei műsorok vezetőjeként, majd az MTV intendánsaként tevékenykedett. Rákayhoz közel áll a lovassport és komoly marketingtapasztalatai vannak, ezért segíthet a lovasturizmus felfuttatásában.

Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint