Miközben a bankok többsége szigorít, az OTP Bank lazított a személyi hitelek feltételein. Május 25-től úgy változtak a kondíciók, hogy a nyugdíjasok a dolgozókhoz képest kedvezményt kapnak. Korábban minden igénylőnek legalább havi 100 ezer forintos jövedelmet kellett bemutatnia, mostantól viszont ez a nyugdíjasokra már nem vonatkozik, az ő esetükben elegendő havi 75 ezer forintos nyugdíj is az igényléshez.
A kisnyugdíjasok egyik szeme nevethet csak, hiszen a hitel kamata csupán december 31-ig olcsó, addig évi 5,67 százalékot kell fizetni. Januártól viszont megemelkednek a kamatok és a részletek, a 700 ezer és 7 millió forint között igényelhető hitelnél az emelés mértéke a felvett hitelösszegtől függ. 700 ezer és 1,1 millió forint között 19,99 százalékosra ugrik a kamat, majd sávosan csökken a felvett hitelösszegtől függően. 6,1 millió forint fölött már csak 9,99 százalékos a jövő évi kamat.
A nagyon alacsony jövedelműek és a kisnyugdíjasok vélhetően csak kevesebb hitelt kaphatnak majd, a 700 ezer forintos minimum összegnél pedig a teljes hiteldíjmutató már 22,2 százalékosra jön ki hároméves futamidő esetén.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot