Furcsa módon a 15 ezer kilométeres tartampróba alatt ezek a hibák nem jöttek elő, de ez a hibamennyiség is még a tűréshatáron belül van - mondta Gulyás Attila, az érdekképviselet elnöke az MTI-nek. A problémák szoftveres okokra vezethetőek vissza, ezeket könnyebb orvosolni, mintha a motorral, hajtással lenne mechanikai probléma.
Korábban a 2-es és a 4-es metróvonalon használt Alstom-kocsikkal is volt ennyi hiba, de mivel több szerelvény futott az alagutakban, az emberek ennyire nem vették észre.
Akkor lesz súlyos a helyzet, ha a hibajelenségek heteken belül nem szűnnek meg, és a forgalomba álló második szerelvénnyel is problémák lesznek. Egyelőre azonban korai kijelenteni, hogy a felújított orosz szerelvény műszakilag rossz lenne - tette hozzá Gulyás Attila.
A Metrovagonmas által gyártott, majd felújított első szerelvény hétfőn állt először forgalomba, majd kedden, szerdán és csütörtökön is ki kellett vonni a forgalomból különböző hibák miatt, pénteken pedig ok nélküli befékezés miatt kellett segédvonattal kihúzni az alagútból.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak