Két napon keresztül a körözött a ferihegyi légtérben a szerb légiforgalmi szolgálat speciálisan felszerelt Beechcraft King Air 350 típusú kéthajtóműves, légcsavaros-gázturbinás repülőgépe, amely hitelesen megmérte: minden elektronikai és rádiótechnikai berendezés megfelelően működik a repülőtér egyes futópályáján - jelentette be a Budapest Airport Zrt.
A futópálya középső, 1400 méter hosszú beton szakaszának teljes cseréje miatt idén március 12-én ideiglenesen le kellett zárni a futópályát a forgalom elől. A beton cseréjével párhuzamosan egy sor egyéb javítást és cserét is elvégeztek az alvállalkozó KÉSZ Építő Zrt. és a Budapest Airport szakemberei.
Egyebek mellett korszerűsítették a fénytechnikai rendszereket: 160 lámpatestet és mintegy 90 fénytechnikai aknát cseréltek ki és építettek át, emellett kicseréltek 300 kilométernyi elektromos vezetéket.
A munkálatok végén a futópálya délkeleti, ritkábban használt megközelítési iránya (31L) is megkapta a legmodernebb műszeres leszállító berendezést, vagyis ILS-t (Instrument Landing System rövidítése.) A korábbi rendszerhez hasonlóan az új rádiónavigációs berendezés is rossz látási viszonyok között segíti a pilótákat a futópálya megközelítésében és a biztonságos landolásban, de a régebbinél jóval precízebb és megbízhatóbb működésre képes. E rendszer hitelesítésére érkeztek a szerb repülési szakemberek Budapestre és végezték el sikeresen a futópálya úgynevezett kalibráló repüléseit.
Ez egy precíz repülést igénylő feladat, fontos része a repülőtér életének. A műszeres leszállító rendszer úgynevezett telepítési légi ellenőrzését a berendezés kiépítésekor kell elvégezni, míg félévente, a rendszeres légi ellenőrzések alkalmával vizsgáljuk az ILS paramétereinek megfelelőségét - mondta Eiszrich László, a Budapest Airport műszaki rendszerek vezetője. Az új ILS-nek köszönhetően tovább növekszik a repülések biztonsága, az új rádiónavigációs berendezések sokkal pontosabb leszállásokat tesznek lehetővé éjszaka és kedvezőtlen időjárás esetén is.
Fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy