Korábban a Nemzetközi Oltóközpont nevű cég november óta hirdeti, hogy náluk ötezer forint ellenében le lehet foglalni a koronavírus elleni védőoltást. Azokat, akik jelentkeztek a fizetős vakcinára tájékoztatta a cég, hogy jó úton haladnak a tárgyalásaik.
A pácienseknek küldött körlevelükben azt írják: "több hetes előkészítés után munkatársaink elkezdték helyszíni tárgyalásaikat egy, az EU által engedélyezett Covid-19 vakcina gyártójával. A magán-egészségügyi beszerzésen túl alapvető célunk az is, hogy minél több vakcinához juttassuk a magyar államot is. További, harmadik klinikai fázisban levő vakcinák gyártóival is kapcsolatban vagyunk, mert azt szeretnénk, ha pácienseink hamarosan több vakcina közül választhatnának rendelőnkben" - idézi a bejelentést a növekedés.hu.
A társaság úgy látja, hogy az optimális forgatókönyv szerint a mostani tárgyalások eredményeképpen akár már március végén el tudják kezdeni a pácienseik oltását. Bár azt is kiemelik, hogy a lebonyolítással kapcsolatos oltási tervükre a hatóságok még nem bólintottak rá.
Egyelőre nem tudnak konkrét oltási időpontokat sem adni. A korábban kiadott garanciához mindenesetre tartják magukat: vagyis az említett ötezer forintos előfoglalást bármiféle kérdés és kezelési költség nélkül visszautalják azoknak, akik náluk foglaltak oltást, de végül valami miatt mégsem akarnak élni a lehetőséggel.
Lezárult a vizsgálat
A Nemzetközi Oltóközpont nevű vállalattal szemben korábban fogyasztóvédelmi hatósági eljárás indult, mivel a vállalat neve megtévesztő volt. Nem volt egyértelmű, hogy a Nemzetközi Oltóközpont megnevezés valójában egy céget takar. Ez az eljárás lezárult.
Ahogy azt a kormányzati fogyasztóvédelmi portál írja: miután a hatóság kötelezte őket rá, a honlapján a társaság egyértelművé tette, hogy magáncégként működik. A fogyasztóvédelem mindenesetre fokozott figyelemmel kíséri a cég működését, a továbbiakban is célzottan vizsgálja, hogy képes lesz-e eleget tenni a vállalásainak - írja a növekedés.hu.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot