A magyar céget megvásárló társaság tájékoztatása szerint a Bokk Paper Kft. éves árbevétele 2,35 milliárd forint, meghatározó szereplő az ipari felhasználású higiéniai papírtermékek helyi és régiós piacán. Termékeik között megtalálhatók kéztörlők, nagytekercses toalettpapírok, ipari törlők, orvosi tekercsek, szalvéták és higiéniai adagolók.
A Bokk Paper Kft. jelenleg 55 embert foglalkoztat, árbevételének egyharmadát a környező országokba irányuló export teszi ki. A vállalat a továbbiakban Lucart Kft. néven folytatja tevékenységét, a korábbi két magyar tulajdonos továbbra is ügyvezető igazgatóként dolgozik a cégnél.
Massimo Pasquini, a Lucart Csoport vezérigazgatója közölte, több mint tíz évre visszatekintő kapcsolatban álltak a magyar vállalattal és a Bokk Paper megvásárlása volt a legideálisabb lépés a cég közép-kelet-európai terjeszkedéséhez. Az olasz vállalat eddig Magyarországon nem folytatott üzleti tevékenységet.
A Lucart Csoport több mint 1250 embernek biztosít munkát, éves árbevétele meghaladja a 400 millió eurót. A csoport Olaszországban vezető az újrahasznosított anyagokból készült, ipari felhasználású higiéniai papírtermékek piacán, illetve egyike Európa öt legnagyobb szereplőjének a szektorban.
A vállalatcsoport éves gyártási kapacitása 310 000 tonna. A Lucart Csoport Dél-Európában is piacvezető pozíciót tölt be az ipari papírtermékek piacán és a lakossági szegmensben egyaránt.
Legolvasottabb
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben