Közös okos mérési projektet indított az E.On Hungária Zrt. és a Magyar Telekom Nyrt. az év elején. A program részeként egy olyan új műszaki rendszert helyeznek üzembe, amelynek célja a közüzemi fogyasztás mérése és az elszámolási folyamat optimalizálása.
A 2012 első felében, valós felhasználói környezetben megvalósuló program első fázisának célja elsősorban a technológiai megoldások tesztelése lesz. A későbbiekben pedig olyan újszerű, kiegészítő funkciókat vizsgálnak majd, amelyek a fogyasztók és az energiaszolgáltatók számára is hasznos tapasztalatokkal, információkkal szolgálhatnak. A rendszert várhatóan márciusban, Szolnokon helyezik üzembe, a mintaprojekt a Magyar Energia Hivatal felügyeletével zajlik.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy