Bencsik János független országgyűlési képviselő a felnevelt gyermekek számát és iskolai végzettségét figyelembe vevő szülői nyugdíj bevezetését kezdeményezi az újonnan alakuló parlamentben – írja az Index, amely szerint politikus a Második Reformkor Alapítvány javaslatát karolta fel.
A javaslat szerint az 1970. január 1. után született idősek esetében a nyugdíjak legfeljebb 95 százalékát folyósítanák a hagyományos elv szerint, amely a szolgálati időn és az átlagkereseten alapul, de a fennmaradó öt százalékot szülői nyugdíj formájában fizetnék.
A plusz juttatás összegét az határozná meg, hogy az adott nyugdíjas hány gyermeket nevelt fel, és milyen legmagasabb iskolai végzettséget adott a kezükbe.
Bencsik János lényegében a javaslattal búcsúzik az országgyűléstől, a kezdeményezés vitájában már nem lesz módja részt venni, hiszen mandátuma az új parlament megalakulásával, hétfővel véget ér.
Van alapja a szülői nyugdíjnak
A most vázolthoz hasonló koncepciót dolgozott ki Banyár József, a Budapesti Corvinus Egyetem habilitált egyetemi docense és Kovács Erzsébet, a BCE Biztosítási Oktató és Kutatócsoportjának tanszékvezető egyetemi tanára, akik szerint egy humán tőke alapú nyugdíjrendszerrel kellene felváltani a jelenlegit.
Az új rendszerben mindenkinek abban az arányban járna a nyugdíj, amilyen arányban hozzájárult a humán tőke létrehozásához. A szakértő technikailag ezt egy pontrendszer alapján lehetne számon tartani, amelyben minden gyermek után egy egyéni pontot és arányos mértékű közösségi pontot osztanak szét évente.
Kapcsolódó
Arról a javaslatról itt írtunk részletesen.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél