Külföld helyett a magyar tájakról álmodozik az Y és a Z generáció többsége, ha a nyugdíjas éveikről van szó - derült ki az OTP Nyugdíjpénztár megbízásából készült, reprezentatív Pulzus-kutatásból.
Eszerint az 1997 után született korosztály többsége itthon töltené el az idősebb éveit. Ugyanakkor a generáció negyede számára vonzó a külföldi nyugdíjas évek képe is. Az idősebb (1980-1996 között született) Y generáció ennél kevésbé kalandvágyó, mindössze 12 százalékuk szeretne inkább külföldön élni. A Z generáció 64 százaléka kifejezetten Magyarországon szeretné az időskori éveit eltölteni, míg az Y generáció tagjainál ez arány már 80 százalék.
Kapcsolódó
Az ismerős magyar környezethez való ragaszkodást a család közelségének fontossága is magyarázhatja. Ezt az is alátámasztja, hogy a kutatásban arra a kérdésre, hogy Milyen nyugdíjas szeretnél lenni?, a megkérdezettek több mint fele azt a választ adta, hogy "olyan, aki a családjának, az unokáinak szenteli az idejének nagy részét".
Az egyre kitolódó nyugdíjkorhatár és a tíz éve változatlan nyugdíjminimum veszélyeztetheti az anyagi gondoktól és munkától mentes időskori éveket. Az időben megkezdett nyugdíjcélú megtakarítás segítségével kis lépésekkel is megalapozható a többség számára vágyott idilli öregkor - mondta Horpácsi Krisztina, az OTP Nyugdíjpénztár főosztályvezetője. Az utóbbi időben egyre nő a fiatal belépők aránya a pénztárnál, azonban még mindig van hova fejlődni.
A kutatás szerint a vidék békés csendjére vágynának a magyarok nyugdíjas korukban. A nagyvárosok zajától távoli magyar vidék lenne a megfelelő lakhely mind az 1997 után, mind pedig a 1980-1996 között született korosztály számára. A magyarországi nyugdíjaskorra vágyó fiatalok mintegy kétharmada inkább vidéken szeretné élvezni időskori éveit.
Válasz | Z generáció | Y generáció |
Inkább itthon, városban | 22 | 27 |
Inkább itthon, vidéken | 42 | 53 |
Inkább külföldön | 25 | 12 |
Nem tudja/nem válaszolt | 11 | 9 |
Forrás: OTP Nyugdíjpénztár |
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

Egy kiaknázatlan európai csoda: ilyen a helyi Kalifornia
