Eddig 6000 milliárd forintnyi támogatást, a teljes keret több mint 73 százalékát ítélték oda, és további 1000-1200 milliárd forintra jelenleg is várnak pályázatokat közölte Csepreghy Nándor, az NFÜ szóvivője. Az elkövetkező egy évben mintegy 1000-1200 milliárd forint keretre várható új kiírás, mivel a teljes lehívás érdekében körülbelül 10 százalékkal túl kell vállalni a rendelkezésre álló keretet.

Az NFÜ honlapján elérhető, folyamatosan frissülő adatok szerint pénteken délutánig 2867 milliárd forintot meghaladó összegben történtek kifizetések.

Az EU-költségvetési ciklus 2013. december 31-ig tart, és Csepreghy Nándor szerint eddig az időpontig a Magyarország rendelkezésére álló teljes összegre szerződést kötnek. Emlékeztetett arra, hogy a 2010-es kormányváltáskor csupán 5,5 milliárd forint volt a heti átlagos kifizetés, majd - miután az intézményrendszert a kifizetések felgyorsítása érdekében átalakították - 22 milliárd forintra emelkedett ez az összeg.

Csepreghy Nándor kifejtette: a júliusban Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett intézkedések - az önerőőalap megteremtése és a szállítói előleg - hatásai máris érzékelhetőek. Elmondta, hogy az önerőalap az önkormányzatoknak és az állami intézményeknek egyaránt segít "beragadt" projektjeik felfuttatásában, míg a 30 százalékos szállítói előleg általánossá tétele a versenyszféra által elnyert támogatási projekteknél is segítséget jelent.

A szállítói előleg mint új intézkedés jelenleg már több mint 100 milliárd forint értékű projektet érint - mondta a szóvivő. Szólt arról is, hogy az NFÜ elnökének rendelkezése szerint a közreműködő szervezeteknek a bent álló számlaállomány harmadát még ebben a hónapban le kell dolgozni, ami csaknem 50 milliárd forint kifizetését jelenti.

Az Európai Bizottság által kifizetett eddigi forrásokat tekintve Magyarország a 27 tagállamból az 5. helyen állt 2012 második negyedévének végén, a visegrádi országok között pedig a második helyet foglalta el Lengyelország után - mondta el Csepreghy Nándor.