Még 2016-ban indult és azóta is sikeres a Nestlé Hungária és a Szent István Egyetem Élelmiszerkereskedelem specializációján közös kurzus. Eddig közel 90 hallgató vett részt rajta, mivel az nemcsak egy egyszerű előadásokból és irodalátogatásokból álló tárgysorozat, hanem a diákok gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek és konkrét feladatok megoldásában is segédkeznek. Évente két alkalommal ugyanis konkrét, termékfejlesztési, marketing vagy kereskedelmi témájú projektfeladatot kapnak a vállalattól. Ennek kidolgozásában és értékelésében a hallgatók mellett a Nestlé munkatársai is részt vesznek. A program sikere érdekében a vállalkozás több, mint 25 szakemberét vonta be a munkába, a diákok és a társaság közötti kapcsolattartást pedig külön "Nestlé Nagykövet" segíti - számolnak be a közleményben.
A két fél úgy döntött, hogy tovább mélyíti az együttműködést és a következő 5 évben további 150 hallgató vesz részt a Nestlé kurzuson. Az eddigi együttműködésen felül, a Nestlé még több projektfeladat megoldásába vonja majd be a hallgatókat, gyakorlati helyet biztosít a diákok számára, szakemberei pedig előadóként és az államvizsgabizottságok tagjaiként fogják segíteni az egyetem oktatási tevékenységét. Ezen felül a Nestlé előadásokkal, üzemlátogatásokkal, a vezetői melletti tapasztalatszerzési lehetőséggel is támogatja a szakma iránt érdeklődő hallgatók munkáját, de segíti a közösségi terek kialakítását és az egyetemi rendezvények sikeres lebonyolítását is.
Kapcsolódó
Mindemellett a csütörtöki bejelentés mellett az egyetem campusán átadták a új Nestlé Mini Bisztrót is, amely elérhető étkezési lehetőséget kínál a hallgatóknak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Óriási botrány lehet Európában, ha kiderül, hogy ez tényleg megtörtént Romániában

Kiesett egy bíboros a konklávéból, előkerültek Ferenc pápa levelei

Félelmetes belegondolni: Mi történik, ha az Egyesült Államok elveszíti a kereskedelmi háborút?

Abszurd, ami a kórházakban történik, kitálalt egy gyógyszerész

Csökkent az amerikai GDP

Már tárgyalnak a kínaiak a németországi autógyárak felvásárlásáról

Beindultak a fűnyírók, de zöldzsákhiány bénítja Budapest kertvárosait

Elképesztő fordulat: Nagy Mártonnak igaza lesz a GDP-vel, már nem kell sokat várni rá

Már meg is szólalt a HELL a tiltásról
