Vasúti vonalak bezárását nem tervezi a kormányzat, de lesznek olyan vonalak, ahol kevesebb járműpár közlekedik majd az április 15-én életbe lépő új menetrendtől - mondta Völner Pál, infrastruktúráért felelős államtitkár egy pénteki sajtótékáztatón. Úgy alakítják ki a menetrendet, hogy az jobban igazodjon az utasok igényeihez, és az átalakítás során törekszenek a párhuzamosságok felszámolására - közölte.
Völner a Napi kérdésére példaként a Budapest-Győr vonalat említette, s mint mondta állami forrásból nem lehet fenntartani ilyenfajta párhuzamosságokat. Az államtitkár közölte, hogy a összességében 8-8,5 százalékos kapacitáscsökkentés várható a távolsági közösségi közlekedésben, amitől az állam az idén nyolc, éves szinten pedig 12 milliárd forintos megtakarítást vár. Ez hatékonyabb létszám gazdálkodást is eredményezhet, de ezt például nyugdíjazással igyekeznek kezelni.
A tájékoztatót megelőzően az Index azt közölte, hogy információi szerint áprilistól az új vasúti menetrendben több mint négyszáz személyszállító vonatot szüntetnének meg, és további mintegy száz vonat közlekedtetését módosítanák. Völner a konkrét számokat nem közölt. Az előző kabinet néhány tucat szárnyvonal bezárásával igyekezett csökkenteni a MÁV veszteségét, ami közül néhány vonalon a jelenlegi kormányzat visszaállította a forgalmat, de elképzelhető, hogy itt is csökkentik a vonatok számát.
Vonalbezárás tehát nem lesz, csak egyes vonalakon csökkentik a járatok számát. A vonalbezárás az államtitkár szerint a teherforgalom miatt sem éri meg, hiszen ahol csak csak 3-4 tehervonat halad el naponta, személyvonat pedig egyáltalán nem, a pályafenntartás költségei fajlagosan összességében még magasabbak is lehetnek.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap