Magyarországon minden évben hatalmas mennyiségű, 1,8 millió tonna élelmiszer megy kárba. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület célja, hogy kapcsolatot teremtsen az országban felhalmozódó élelmiszerfeleslegek és a rászorulók között, ezzel elősegítve az éhezés és az élelmiszerpazarlás visszaszorítását. Tavalyi évben ötezer tonna mentett élelmiszerrel több mint 300 ezer nélkülözőt segítettek rendszeresen.
"A Budapesti Nagybani Piac már több alkalommal támogatta a szervezetet és most egy helyszíni Élelmiszerbank átvevő pont létrehozásával segíti, hogy még könnyebben juthasson el a fel nem vásárolt friss áru a rászorulókhoz." - mondta el Házi Zoltán, a Budapesti Nagybani Piac vezérigazgatója.
Kapcsolódó
"Célunk, hogy az adománykonténer működtetésével lehetőséget adjunk az élelmiszerfelesleg felajánlására, valamint "böngészési" akciókat szervezzünk, melyek keretében önkéntes csapatok takarítják be a termelők által a termőföldön maradt terményeket. Fontos, hogy meg tudjuk szólítani a termelőket és a kereskedőket, akik a megmaradó zöldséggel és gyümölccsel tudják támogatni a nélkülöző családokat" - mondta el Cseh Balázs, az Élelmiszerbank alapítója, elnöke.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Itt a fordulat? Komoly eredménnyel zárultak az orosz-ukrán tárgyalások
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított