A Kúrai mai döntése megpecsételte a negyedik mobilszolgáltató, az állami MPVI Mobil Zrt. sorsát, a legfőbb bírói testület döntése után ugyanis nem jár a társaságnak az a frekvencia amelyet a tavalyi árverésen tízmilliárd forintért megszerzett, s ami a szolgáltatás alapját jelenthette volna. Az egykori frekvencia árverési pályázat szerint a társaságnak már tavaly decemberben meg kellett volna kezdnie a szolgáltatást, de a piaci szereplők a bírósághoz fordultak, mivel szerintük az állami céget ki kellett volna zárnia a frekvenciapályázatból.
A Fővárosi Törvényszék is erre jutott, de egyben azt is megállapította, hogy az egész eljárást egységesen kell vizsgálni, így pedig a három piaci szereplőt (a Magyar Telekom Nyrt.-t,, a Telenor Magyarország Zrt-t, a Vodafone Magyarország Zrt-t.) sem illeti meg a harmincmilliárd forintért megszerzett frekvencia. Ezt követően folytatódott az eljárás a Kúrián, amelynek mai döntés után tehát a cégeknek visszajár a tavaly kifizettet koncessziós díj.
Az viszont várható, hogy a kormány idén ismét piacra dobja a frekvenciát, hisz az idei költségvetési törvényben szerepel az ebből származó negyvenmilliárd forintos bevétel. Elképzelhető, hogy egy következő liciten más frekvencia csomagokban "adnák el" a frekvenciát, de az előzmények után elképzelhető, hogy az állami cég már nem indulna a pályázaton.
Ennél nehezebb lesz megoldani azt, hogy hogyan kerülhetnek vissza az államhoz azok a frekvenciák, melyeket a cégek - jóhiszeműen - megszereztek, és hasznosítottak is. A legnagyobb mértékben a Vodafone építette már be hálózatába az új sávokat, s a társaság ezáltal érte el a kilencven százalékot meghaladó szállessávú lefedettséget. Részben az adatforgalom iránti növekvő igények miatt a cégeknek szükségük van az újabb frekvenciatartományra, illetve a megszerzett 900-as frekvencián költséghatékonyabban biztosítható a szélessávú lefedettség azokon a helyeken, ahol egyébként csak nagyon drágán lehetne ezt kiépíteni, s ahol ennek hiányában lehet, hogy erre nem is vállalkoznának a cégek. Épp ezért az állam is abban érdekelt, hogy ezt a frekvenciát hasznosítsa.
Így látják a társaságok
A Kúria mai döntése esetleges közvetett következményeként 1,2 millió olyan lakostól veheti el a lehetőséget a mobil szélessáv használatától, akik korábban semmilyen szélessávú internet szolgáltatáshoz nem férhettek hozzá - reagált a Vodafone Magyarország. Éppen ezért a társaság bízik abban, hogy sikerül megállapodásra jutnia az általa elnyert és már használatba vett 2 megahertzes frekvenciasávról a hatósággal.Az MPVI készen állt arra, hogy néhány hónapon belül Budapest belvárosában próbaüzemet indítson, egy év után pedig kereskedelmi szolgáltatást nyújtson - közölte a negyedik mobilszolgáltató MPVI Mobil Zrt. amely szerint ezzel fokozták volna a versenyt, csökkentették volna a lakosság és a vállalkozások terheit, az indulás és működés jelentette befektetés pedig munkahelyeket teremtett volna. A vállalat jövőjét illetően a cég tulajdonosai meg fogják vizsgálni a jelenleg még nyitva álló lehetőségeket, melyről záros határidőn belül tájékoztatják a közvéleményt - közölte az MPVI.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Túl sokan vannak? Kizárhatnak 13 bíborost a konklávéból, ezen múlhat a választás

Nagy baj van, nyugtatót hívtak vissza a patikákból

Újabb szigor jön az egészségügyben

Olyan felvételek jöttek a 67-es útról, amilyeneket még sosem látott - döbbenetes erővel csap oda a természet!

Megmenekül a bezárástól a Budapest egyik legjobb fagyizója, de van egy kis csavar

Trónfosztás: Elon Musk már nemigen rúg labdába Európában

Orbán Viktort Tiborczról kérdezték, nincs mit félreérteni a válaszon

Lecsapott a jeges villámárvíz az országban, ezek a települések érintettek
Amerikai és más ellenséges zsoldosok is az oroszok oldalán harcolnak, kiszivárgott a lista, amire mindenki várt
