A nyertes vállalkozókkal a szerződést december elején kötik meg, a munka 2017 elején kezdődik. A kivitelezés 2019. harmadik negyedévére fejeződik be. Az új nyomvonalon vezető, kétszer két forgalmi sávos gyorsforgalmi úton négy külön szintű csomópontot, 44 alul- és felüljárót, Cserkeszőlőnél és Kondorosnál egyszerű, Szarvasnál komplex pihenőt alakítanak ki. A Kőrös felett 450 méteres acél ívhíd épül, díszvilágítással. Két kisebb híd is épül, a Dögös-Kákafoki csatorna és a Mezőtúr-Orosháza vasútvonal felett. A tájékoztatás szerint Kardosnál üzemmérnökségi telepet hoznak létre.
A 62 kilométeres szakasz három ütemben valósul meg, a nyílt közbeszerzési eljáráson nyertes, legalacsonyabb ajánlatot tevő kivitelezők: az első ütemet 56,5 milliárd forinttal a harmadikat 45,2 milliárd forinttal Duna Aszfalt Kft. és a Hódút Kft. nyerte, a másodikat pedig az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft., Swietelsky Magyarország Kft., Soltút Kft. és A-Híd Zrt. 43,98 milliárd forinttal. Az útszakasz megépítéséhez szükséges forrás a hazai költségvetés terhére biztosított.
A kivitelezés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a NIF Zrt. beruházásában valósul meg.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet