A lap szerint jelentős eltérések vannak a fizetések között, míg ugyanis egy kezdő BKV-sofőr 180-200 ezer forintot is megkeres egy hónapban, a vidéki buszvezetők átlagosan nettó 130-170 ezret kapnak - írja az MTI.
A legnagyobb vidéki szolgáltató, a Volánbusz Zrt. tájékoztatása szerint náluk bruttó 264 ezer (nettó 170 ezer) forintot keresnek a sofőrök, amihez még hozzájön havonta - átlagosan - 39 ezer forintos, üzemanyag-megtakarításért járó összeg, bruttó 40 ezer forint cafeteria, valamint háromszázalékos önkéntes nyugdíjpénztári támogatás. (Ennyit keres egy fizikai munkás - íme, a friss adatok.)
A BKV tájékoztatása szerint nemcsak járművezetőből van kevés, hanem szakmunkásból és mérnökből is, a létszámot intenzívebb hirdetéssel próbálják feltölteni, de a fő céljuk a versenyképes jövedelmek elérése - írta a Magyar Nemzet.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni