A műanyagszennyezés régóta nagy problémát jelent, és a koronavírus-járvány még rátett erre egy lapáttal. Az amerikai Wired cikke szerint 2015-ben 381 millió tonna műanyagot gyártottak, a műanyaghulladék több mint felét, 55 százalékát dobták el, 25 százalékát elégették és mindössze 20 százalékát hasznosították újra. Májusi előrejelzések szerint a csomagolóanyagok globális piaca 5,5 százalékkal nő idén a járványmiatt, és ezt a növekedést a műanyag csomagolások iránti kereslet hajtja majd. Közben a nagyvállalatok, köztük a legnagyobb boltláncok sorra jelentenek be programokat, amelyekkel a műanyag-felhasználást igyekeznek csökkenteni.
Jönnek a papírba csomagolt higiéniai termékek
Kapcsolódó
Az Aldi kétmilliárd egyszer használatos műanyagot vonna ki a forgalomból, az élelmiszerlánc ugyanis csökkenteni szeretné a termékek műanyag csomagolását - írja a brit Retail Gazette kiskereskedelmi szakportál. A következő öt évben a vállalat 74 ezer tonna műanyagtól válna meg, 2025-re ugyanis a műanyag csomagolóanyagok mennyiségét a felére szeretné csökkenteni. Ennek érdekében alternatív anyagokat is keres, ám ahol szükség van a műanyag csomagolásra, ott újrahasznosított és újrahasznosítható verzióra cserélik a hagyományost. Az anyavállalat környezetvédelmi hadjáratában a magyar leányvállalat is részt vesz,
A boltlánc célja, hogy saját márkás termékeinek a csomagolása 2022-ig újrahasznosítható, újrafelhasználható vagy komposztálható legyen, míg az Aldi-üzletekben árult többi termék esetében 2025 a határidő. Ennek érdekében a beszállítókkal is szorosan együttműködnek, így szó van arról is, hogy ezentúl a WC-papírok csomagolása műanyag helyett papír lehet, illetve a joghurtokról és egyéb poharas termékekről eltűnhet a műanyagtető.
A magyar Aldi a szóban forgó lépések egy részén már túl van: március végéig valamennyi magyar beszerzésű saját márkás tejtermékénél elhagyja a műanyag fedelet. Az Aldi a műanyagcsökkentő stratégiája bevezetése, azaz 2018 márciusa óta több mint 6 ezer tonna műanyagot távolított el, és több mint 3200 tonna nem újrahasznosítható csomagolást váltott ki újrahasznosítható alternatívákkal. Giles Hurley, az Aldi nagy-britanniai és írországi ügyvezető igazgatója szerint a környezetvédelmi lépések fontosak a vásárlóknak.
Többen léptek már
Nem az Aldi az egyetlen olyan vállalat, amely próbál tenni a műanyag szennyezés ellen a nemzetközi porondon és a magyar piacon egyaránt. Az Auchan magyar leánya például azokat a műanyag termékeket vonja ki a kínálatából, amelyek egyszer használatosak és nem játszanak szerepet a járvány elleni védekezésben. A Spar ugyancsak 2019 őszén jelentette be, hogy a sikeres tesztelés után a teljes országos hálózatában elérhetővé teszi a többször használatos zöldség-gyümölcs tároló tasakokat.
Az Ikea pedig januártól vette le a palettáról az egyszer használatos műanyag termékeket, köztük a műanyag szívószálakat, tányérokat, poharakat, evőeszközöket, italkeverőket, fagyasztótasakokat, szemeteszsákokat, valamint a műanyaggal bevont papírtányérokat és poharakat. A magyar Lidl is tett lépéseket, tavaly például fogyókúrára küldte a műanyag ásványvizes palackokat.
A brit Tesco a napokban jelentette be, hogy az Egyesült Királyságban újratölthető csomagolásokat tesztelt olyan világmárkákkal együttműködve, mint a Coca-Cola vagy a Danone. Ebben a projektben a boltlánc partnere a Loop, amely az újrahasznosítható technológiákat fejlesztő TerraCycle-hez köthető, alapítója a magyar származású Tom Szaky. A Johnnie Walker whiskygyártó a papírpalackos megoldás felé indult el. A magyar Tesco célja, hogy 2020 végéig eltüntesse a nehezen újrahasznosítható anyagokat sajátmárkás termékeinek csomagolásából, 2025-re pedig 100 százalékban újrahasznosíthatóvá, vagy újrafelhasználhatóvá tegye ezeket.
Átalakult a kávézás is
Bizonyos egyszer használatos műanyag termékek betiltását számos ország elhalasztotta, részben a járvány, részben pedig a csomagolóanyag-lobbi miatt. Magyarországon például június 2-án Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta be újból az egyszer használatos műanyagok forgalomba hozatalának tiltásáról szóló törvényjavaslatot, amelyben már nem szerepel sem a nejlonzacskók, sem a pékárus-zöldséges műanyag tasakok tiltása.
A járványhelyzetben egyre több helyen használják a műanyagokat: üzletek, éttermek és irodák is egyre gyakrabban használnak akrillapokat, hogy lassítsák a vírus terjedését. Az ezeket gyártó brit Perspex cég például februárról márciusra 300 százalékkal növelte a termelését. Bár ezek nem feltétlenül egyszer használatosak, még nem tudni, hogyan kezelik majd őket, ha már nincs rájuk szükség.
A saját, hozott kávés pohárból való kávézásnak is véget vetett egy időre a járvány: több kávézóláncban ezeket egy darabig nem fogadták el. Ezeknek a korlátozásoknak egy része azonban nem feltétlenül szükséges: Louise Edge, a Greenpeace vezető munkatársa szerint az újrahasznosítható palackok, kulacsok, tartályok használata teljesen biztonságos, amíg azokat megfelelően elmossák és az emberek megtartják a kellő távolságot. Júniusban például több mint 100 tudós publikált egy nyílt levelet, amely szerint ezek használata az alapvető higiéniás előírások betartása mellett biztonságos.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Hamarosan nem házasodhatnak össze sem az unokatestvérek, sem a kiskorúak

Vérfagyasztó fenyegetést kapott Berlin, hamar elszabadulhat a pokol

Beszóltak a nyugdíjasok a kormánynak: alamizsnautalvány helyett méltó nyugdíjat akarnak
Forrnak az indulatok, a BYD-t okolja a csődbe ment autókereskedő

Sulyok Tamás megvétózott egy törvényt

Durván elszálltak az árak: emiatt drágultak meg a szakmunkák

Ilyen egy tragikus év: milliárdos veszteség az RTL-nél

Betegek ezreit sokkolhatja, ami most történt – ezt nehéz lesz pótolni
