A törlesztési moratórium 2020. március 19-én lépett életbe, és vonatkozik valamennyi lakossági és vállalati hitelszerződésre. A moratórium nem kötelező jellegű, az ügyfelek szabadon dönthetnek arról, hogy tovább törlesztik-e a hitelüket; ezt minden esetben a hitelező bank felé kell jelezni. A portál arra volt kíváncsi, milyen arányban vannak az adósok között azok, akik élnének ezzel a lehetőséggel, és azok, akik nem.
Fele-fele az arány
Az online kérdőív közül azoknak a válaszait vette figyelembe a szakportál, akik jelenleg rendelkeznek valamilyen hitelszerződéssel - ők több mint 1250 főt tettek ki. Közülük 51 százalék válaszolta azt, hogy élni fog a moratórium lehetőségével, 49 százalék viszont továbbra is szeretne törleszteni. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) becslésében 3 szcenáriót vázolt fel a moratóriumot igénybe vevők arányát tekintve. A Bank360.hu felmérésének eredménye a harmadik szcenárióhoz áll a legközelebb, ami 50 százalékos volt (Nagy Márton MNB-alelnök tájékoztatójában). A jegybank számítása szerint az 50 százalékos moratórium-igénylés 25 milliárd forint profit kiesést jelent a pénzügyi szektornak.
Más eredmény jön ki, ha azt is figyelembe veszik, hogy valaki csak egy, vagy több különböző hitelt is törleszt. Az egy hitellel rendelkezők többsége lemondana a moratóriumról (54 százalék), más a helyzet viszont azoknál, akik több kölcsönt is fizetnek egyidőben: közülük csak 38 százalék látja biztosítottnak a törlesztést, azaz szintén lemondaná a moratóriumot, a többség tehát ebben az esetben inkább kihasználná a moratóriumot.
A jelzáloghitelt többen fizetnék
A kitöltők körülbelül fele törleszt személyi kölcsönt, a másik felének jelzáloghitele van, illetve olyan ügyfelek is vannak, akiknek mindkettő van (194 fő). Az eredmények alapján a jelzáloghitelek további törlesztését bátrabban vállalják az ügyfelek, mint a személyi hitelekét. A személyi kölcsönt fizető ügyfeleknek ugyanis az 57 százaléka élne a hitel felfüggesztés lehetőségével, a jelzáloghitelesek között viszont ugyanez az arány csak 49 százalék.
Azok között, akik csak egy típusú hitelt fizetnek (tehát más típusú kölcsönt nem), még alacsonyabb a szüneteltetők aránya, jelzálog esetén már csak 40 százalék, személyi kölcsön esetén pedig 53 százalék, vagyis a többség a moratóriumot választja.
Érdemes utánaszámolni
A moratórium alapvetően azoknak nyújt segítséget, akiknek a koronavírus járvány terjedése közvetlenül vagy közvetve bevételkiesést, rosszabb esetben a munkahely elvesztését okozta - nekik nagy segítséget jelent, hogy a következő hónapokban nem kell aggódniuk a hitelük miatt. Azoknak viszont érdemes mérlegelni a tovább törlesztés lehetőségét, akik biztosnak érzik a jövedelmüket, hiszen így megkímélik magukat a moratórium miatt felmerülő plusz költségtől és a futamidő kitolódásától is.
A Bank360.hu oldalán elérhető törlesztési moratórium kalkulátorral néhány kattintással kiszámítható, hogy a moratórium esetén mennyivel kell többet fizetni összességében a hitelért, illetve azt is, hogy mennyivel lesz hosszabb futamidő az eredetileg tervezetthez képest.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)